:






Az andruszovói békeszerződés






1667. január 30-án a Szmolenszk közelében fekvő Andruszovo faluban a hosszú háborúban kimerült moszkvai állam és Lengyelország tizenhárom és fél évre szóló békeszerződést írt alá. Az ukránok képviselőit nem hívták meg Andruszovóba. A hetman tudta nélkül az ukrán területeket a Dnyeper mentén két részre osztották: a Balpart Oroszországhoz, a Jobbpart Lengyelországhoz került. Kijevnek két év múlva kellett átkerülnie Lengyelországhoz. Zaporizzsjat, amelynek mindkét állam védelmét biztosítania kellett a török-tatár támadásokkal szemben, egyidejűleg tartozott a cár és a király fennhatósága alá.

Az andruszovói békeszerződés az ukrán területekre vonatkozó feltételei általános elégedetlenséget váltottak ki az ukrán társadalom minden rétegében, s vonatkozott ez a népellenes politikát folytató I. Brjuhoveckij hetmanra is.

1668 elején a Balparti Ukrajnában népfelkelés tört ki. A felkelők megtagadták az adófizetést, rátámadtak a bérlőkre, elkergették vagy megölték az orosz vajdákat, a fosztogató katonaságot. I. Brjuhoveckij azon fáradozott, hogy a felkelők haragját a cári hatalom képviselői ellen irányítsa.

A cári kormány katonaságot küldött I. Brjuhoveckij ellen Grigorij Romodanovszkij fejedelem vezetésével. A kozákok I. Brjuhoveckij ellen fordultak és megölték, Petro Dorosenkót egész Ukrajna hetmanjává kiáltották ki.



 

Petro Dorosenko (16651676)

Miután P. Teterja Lengyelországba szökött, megindult a harc a hetmani jogarért. Petro Dorosenko, Mihajlo Dorosenko zaporizzsjai hetman unokája lett a győztes. P. Dorosenko tapasztalt katona és diplomata volt, több küldöttségben is részt vett. I. Vihovszkij zászlaja alatt szolgált, részt vett a hagyacsi szerződéssel (1658) kapcsolatos tárgyalásokban, bár nem volt feltétlen híve I. Vihovszkij politikájának. Később Jurij Hmelnickijt, majd Pavlo Teterját támogatta, volt csihirini ezredes, megbízott kinevezett hetman. P. Dorosenko hetmansága rendkívül bonyolult időszakban kezdődött, amikor az ukrán területek két részre volt szakítva. P. Dorosenko elsőrendű feladatának tartotta mindenekelőtt a hatalom megszilárdítását a népre támaszkodva. Csak ezután következhetett az ukrán területek egyesítése a hetman uralma alatt. Arra törekedett, hogy az ukrán területeken korlátozza a lengyel befolyást. Folytatva az elődök törekvését az ukrán területek egyesítése érdekében, P. Dorosenko kénytelen volt a Krím segítségéhez folyamodni. A tatár szövetséget azonban a néptömegek nem támogatták, mivel a tatárok fosztogatták az ukrán lakosságot.

1668-ban P. Dorosenko átkelt a Balpartra, ahol egész Ukrajna hetmanjává kiáltották ki, ám a tatárokkal és a törökökkel való szövetség miatt a zaporizzsjaiak nem támogatták. A lengyel katonaság készülődéséről érkező hírek arra késztették, hogy visszatérjen a Jobbpartra. A Balparton kinevezett hetmannak tette meg Demjan Mnohohrisnijt. Miután meggyőződött arról, hogy Lengyelország részéről nem fenyeget közvetlen veszély, P. Dorosenko úgy határozott, hogy nem tér vissza a Balpartra. Ezzel azonban súlyos hibát követett el. A zaporizzsjaiak Petro Szuhovij írnokot választották meg hetmannak, akit a krími kán is támogatott. 1668 szeptemberében az orosz katonaság megindult a Balparti Ukrajna ellen. Demjan Mnohohrisnij és az ezredesek egy része hajlandó volt elfogadni a cár főhatóságát, azzal a feltétellel, hogy a területről kivonják az orosz katonaságot és megerősítik Bohdan Hmelnickij cikkelyeit".



1674 elején atatár horda elpusztította a Dnyeszter és a Bug folyó közötti területet. G. Romodanovszkij és Iván Szamojlovics elhagyták a Jobbpartot, amelynek lakossága eléggé kedvezően fogadta az ukrán területek egyesítését. Mivel P. Dorosenko a török szultán vazallusa volt, az elégedetlen lakosság a hetmant szidalmazva nagy számban telepedett át a Balpartra. Braclav vidékén III. (Sobieski) János nyomult előre serege élén. A török és tatár pusztítások, rablások következtében kiéleződött a viszony P. Dorosenko és a krími kán között.

Az események alakulásának megváltoztatása és az ukrán államiság megőrzése érdekében P. Dorosenko egy utolsó kísérletre szánta el magát azzal, hogy elhatározta a Moszkvának való alárendeltség felvállalását. I. Szirko kisatamán előtt letette az esküt az orosz államra.

A moszkvai kormány nem ismerte el ezt a hűségesküt, s azt követelte, hogy P. Dorosenko ismételje meg G. Romodanovszkij és I. Szamojlovics előtt.

1676 szeptemberében csapataival Csihirinbe érkezett G. Romodanovszkij és I. Szamojlovics. P. Dorosenko leköszönt a hetmanságról és felesküdött a cárnak.

1698-ban halt meg.

 

Demjan Mnohohrisnij (16691672)

1669-benD.Mnohohrisnijt megválasztották aBalparti Ukrajna hetmanjának. A hluhivi szerződés cikkelyei" értelmében a cári vajdákkal együtt orosz helyőrséget kellett hogy kapjon Kijev, Perejaszlav, Nyizsin, Csernyihiv és Osztra. A vajdák azonban nem avatkozhattak be a közigazgatási és a bírósági ügyekbe. A lakossági adóknak a hetmani kincstárba kellett befolyni. A kozák lajstromot 30 ezer főben állapították meg. A hluhivi cikkelyeket" igen nehéz időszakban írták alá, D. Mnohohrisnij mégis elért bizonyos eredményeket.

D. Mnohohrisnij hetmansága idején jelentek meg a zsoldos katonák, kezdetben ezer fő. Ezenkívül 1670-ben a hetman kérésére a cár egy lövészosztagot (sztreleceket) küldött D. Mnohohrisnij személyes védelmére. Ettől kezdve minden hetmannak volt cári testőrsége.

Hetmanná választását követően D. Mnohohrisnij a hetmani székhelyet Hagyacsból Baturinba helyezte át. A hatalma alá tartozó ukrán területeken igyekezett fenntartani a rendet és a nyugalmat, ezért a zsoldosok segítségével minden népi megmozdulást elfojtott. A hetman maga nevezte ki az ezredeseket és a századosokat, bíróság nélkül büntette azokat, akik megsértették a megszabott rendet. Úgy vélte, csak erős kézzel lehet az országot a normális fejlődés medrébe terelni, megingat-hatatlanul ragaszkodott az ukrán államiság elvéhez. D. Mnohohrisnij-nek köszönhető, hogy a Balparti Ukrajnában lezárult a romlás" időszaka és Ukrajna a társadalmi-politikai fejlődés új szakaszába lépett.

Ám a hetman önkényessége, ami úgymond ellentétben volt egyszerű származásával, a sztársina ellenkezését váltotta ki, akit Moszkva pártfogolnának tartottak. Ám a hetmanságtól csak Moszkva segítségével lehetett megfosztani. Az összeesküvők elkezdtek feljelentéseket írni D. Mnohohrisnij ellen, a cár elleni árulással, Sz. Razinnal és P. Doro-senkóval való lepaktálással vádolták meg. 1672. március 23-án P. Zabila, K. Mokrijevics, I. Szamojlovics, I. Domontovics sztársinák, valamint Dmitro Rejcsa és Orszlavec, a hetman által leváltott ezredesek összeesküdtek a moszkvai lövészekkel, éjjel elfogták buturini otthonában D. Mnohohrisnijt és bilincsbe verve küldték Moszkvába. Fogságba hurcolták a hetman családját és két közeli bajtársát, P. Hribovicsot és M. Hvintovkát is. Kínzások és kihallgatások után mindannyiukat Szibériába száműzték. D. Mnohohrisnij Szelenginszkben és Irkutszkban élt, részt vett a nercsini szerződés (1686) aláírásában, amit a moszkvai állam és Kína kötött egymással. Halálának helye és időpontja nem ismeretes.

 

Mihajlo Hanenkó (16691674)

A tatárok által támogatott P. Szuhovij veresége után, 1669 júliusában három jobbparti ezred kozákjai az Umanyban tartott tanácson hetmanjukká választották Mihajlo . " Hanenko ,umanyi ezredest. -Hanenko ..:-1620 körül született kozák családban. Apja a nagynevű Petro Szahaj-dacsnij zászlaja alatt szolgált. M. Hanenko jó katona és jó szervező

volt, részt vett a felszabadító háborúban, 1656-ban umanyi ezredes lett.

A lengyelbarát orientáció híve volt. J. Hmelnickij hetmansága idején kinevezett hetmannak tette meg.

1669-ben tehát Ukrajnában egyidejűleg három hetman volt: M. Mnohohrisnij, P. Dorosenko és M. Hanenko. Mindhárman eltérő politikai elképzeléseket vallottak. P. Dorosenko és M. Hanenko között véres és kegyetlen háború tört ki. A zaporizzsjaiakra támaszkodó M. Hanenko jó kapcsolatokra törekedett a Krímmel. Ám legfőbb támaszának a hetman Lengyelországot tartotta. 1670-ben lengyel-ukrán szerződést kötöttek, ami korlátozta ugyan az ukrán jogokat az előző szerződéshez viszonyítva, de ösztönözte" M. Ha-nenkót a P. Dorosenko elleni harcban. 1671 tavaszán a 14 ezer fős lengyel sereg Podólia területére lépett, hogy M. Hanenko segítségére legyen. A szövetségesek azonban nem egyeztek egymással. A szics-beliek kevesellték a fizetséget. A hetman és a nézeteit meglehetősen gyakran váltogató I. Szirko zapo-rizzsjai kisatamán között nézeteltérések támadtak.

1672 nyarán ukrán területre léptek IV. Mohamed szultán török csapatai. Fogadására Kamjanec-Pogyil-szkij alá indult P. Dorosenko 27 ezres kozák had élén. M. Hanenko 18 ezres seregével megpróbálta feltartóztatni P. Dorosenkót, de vereséget szenvedett, s erre visszavonult Bila Cerkvához. Később a seregével Galíciába ment, s ott a lengyelekkel együtt harcolt a tatárok és a törökök ellen.

Miután 1672. július 27-én a törökök elfoglalták Kamjanec-Pogyil-szkijt, a Jobbpart szinte minden városa hűségesküt tett P. Dorosenkó-nak, M. Hanenko pedig családjával együtt Lengyelországban talált menedéket. Később kozák osztagai élén részt vett lengyel hadjáratokban. 1673 szeptemberében Kijev mellett ütköztek meg M. Hanenko és P. Dorosenko ezredei. M. Hanenko vereséget szenvedett és a csata színhelyéről a szicsbe menekült. Ám ezúttal a zaporizzsjaiak nem nyújtottak neki támogatást, s erre M. Hanenko a cári kormánnyal kezdett tárgyalni az orosz állampolgárság megszerzéséről.

Amikor 1674 tavaszán a Jobbparti Ukrajnában P. Dorosenko ellen vonultak G. Romodanovszkij fejedelem orosz és I. Szamojlovics hetman ukrán seregei, M. Hanenko maga köré gyűjtött 500 kozákot, s eléjük ment Csihirinbe. Ezek az erők szétverték Hrihorij Dorosenko, a hetman testvérének kétezres seregét. 1674. március 17-én Perejaszlavban a jobbparti kozákság tanácsa a Dnyeper mindkét partjának" hetmanjává választotta Iván Szamojlovicsot, M. Hanenko pedig átadta a katonai jelképeket. Ezzel véget ért M. Hanenko hetmansága, 1680-ban halt meg.

 



mylektsii.su - - 2015-2022 . (0.024 .)